A Mines of Mória kiegészítő megjelenésével – sok egyéb mellett – bekerült a játékba egy igen érdekes újítás, név szerint a Legendás tárgyak (legendary item). Ezek a rejtélyes tárgyak először az epikus történet vonal prológusában jelennek meg, mikor is segítenünk kell a törp expedíciónak bejutni Móriába.
A küldetés teljesítése közben meg is kapjuk ‘első’ legendás tárgyunkat, amit fel kell fejlesztenünk 10-es szintre.
Minden kaszt egyidejűleg 2 db legendás tárgyat használhat élesben. Egy fegyvert (2 fegyverrel harcoló champion is csak egy legendás fegyvert használhat), és egy kiegészítőt (ez a pocket slotba helyezhető). Ezek lesznek az elsődleges legendás tárgyaink, viszont lehetőségünk van ezek mellet még 4 db tárgy (összesen 6db) fejlesztésére!
Egyet kattintva a kérdést megnyitod, a másodikra bezárod.
Ezek a tárgyak abban különböznek hagyományos társaiktól, hogy használat közben képesek fejlődni és szintet lépni. Emellett foglalatokkal rendelkeznek, amikbe ha relikviákat helyezünk, plusz tulajdonságokat adnak. A tárgyon lévő ‘legacy’-k pedig a skilljeinket erősítik. Ezekről lentebb bővebben is olvashatsz még.
Ebben az esetben keresned kell egy Forge-Master nevű NPC-t, aki pár ezüst fejében beazonosítja neked. Ezek az NPC-k főként Mória tárnáiban állomásoznak a törp táborokban, de találhatsz még egyet-egyet Thorin’s Hall kohóinál, Rivendell kereskedői negyedében, Lórien erdeiben és Mirobel romjainál is. A beazonosítás folyamán láthatóvá válnak a Legendás tárgyon lévő legacy-k. Ezek száma egy alap tárgyon 1-3 között változhat.
Rengeteg féle Legendás tárgy létezik, de egy-egy kaszt csak a neki megfelelőt tudja használni. Ha olyan tárgyat találtál ami nem neked való, akkor megpróbálhatod eladni más játékosnak, vagy ha van olyan karaktered aki tudná használni oda is adhatod neki. Harmadik lehetőség, hogy felkeresed a Relic-Master nevű NPC-t, aki első szintű relikviává alakítja a felajánlott tárgyat. Végül, de nem utolsó sorban, meg is tarthatod!
Ebben az esetben nincs más dolgod, mint fejleszteni vadiúj szerzeményed!
Ezt három féle módon teheted meg:

Fontos infó még, hogy ha egyidejűleg több Legendás tárgyat is fejlesztesz egyszerre, akkor a kapott pontok elosztódnak a tárgyak közt. Azonban ha egy tárgyat időlegesen nem szeretnél fejleszteni, akkor inaktívvá tudod tenni!
Ha a tárgyad szintet lép, legacy pontokat kap. Ezekkel a pontokkal tudod fejleszteni a tárgyon lévő legacy tulajdonságokat. Minél magasabb szintre fejlesztesz egy tulajdonságot, annál több bónuszt adnak! Azt hogy mennyi pont kell a legacy egy-egy szintjéhez, úgy tudod megnézni, ha az adott legacy fölé húzod az egér kurzort.
Most jött el az ideje, hogy újrakovácsoltasd (re-forge)! Ezt a Forge-Master NPC-nél tudod megtenni. Az újrakovácsolást követően lehetőséged van választani egy új legacy-t a tárgyadnak. Ez úgy néz ki, hogy kettő legacy-t ajánl fel a program, és ebből kell az egyiket kiválasztanod. Az hogy miből választhatsz teljesen véletlenszerű, és visszavonhatatlan!

Emellett újrakovácsolás esetén kérheted, hogy az NPC távolítsa el a Legendás tárgyba helyezett relikviákat, valamint a tárgy tulajdonságaira költött legacy pontok is visszakérhetőek!
A művelet után ismét fejleszthető a fegyver 20-as szintig, amikor is ismét újra kell kovácsoltatni. Ez addig ismételhető, amíg a tárgy el nem éri a maximális szintjét, ami tárgyanként változó!
A legacy-k a Legendás tárgyak fő tulajdonságai, és a különféle skilleket erősítik. Egy alap tárgyon 1-3 darab szokott lenni, míg erősebbek esetén (second/first age) lehet több is. Azonban minden újrakovácsolás alkalmával bővíthető ez a szám +1 új legacy-val.
Másik lényeges dolog, hogy a legacy-k is saját szinttel rendelkeznek. Ezeket Tier-eknek hívjuk, és 6-os szintig fejleszthetőek. A szinteknek fontos szerepe van, ugyanis minél magasabb egy legacy tier szintje, annál kevesebb legacy pontba kerül a fejlesztése! Az hogy egy-egy legacy hanyas szinten kerül a tárgyra, teljesen véletlenszerű. Azonban jó hír, hogy van lehetőség a Tier fejlesztésére is!
Erre kétféle mód van:
Minden Legendás tárgy 4 foglalattal rendelkezik. Ezekbe a foglalatokba helyezhetőek a relikviák amik további bónuszokkal ruházzák fel Legendás tárgyadat! A 4 féle foglalathoz 4 féle relikvia tartozik, és egy adott foglalatba csak egy féle relikvia típus helyezhető!

Az első három féléhez a már fentebb leírt módon (deconstruct) juthatsz hozzá, míg az utolsót te magad készítheted el! A relikvai foglalatba helyezése igen egyszerű művelet. A Legendás tárgyad lapján csak ki kell választanod a behelyezni kívánt relikviát, és katt a ‘slot relic’ gombra. A foglalatba helyezett relikvia csak újrakovácsolás alkalmával távolítható el a foglalatból!
Igen vannak. Jelenleg a 9. szint a maximum (de ez később még nőhet). Magasabb szintű relikviákat úgy szerezhetsz, ha a Relic-Master NPC-nél 5 db azonos szintűt ‘összekombináltatsz’. Ilyenkor általában 1-3 új relikviát kapsz amik közt mindig van magasabb szintű is. Azonban egyes szerencsés esetekben (critical) az is megeshet, hogy egész garmadányi új relikviát kapsz köztük akár 2-3 szintel magasabbakat is!
Emellett küldetések jutalmaként kaphatsz kis ládikákat, amit a Relic-Master NPC képes kinyitni, és megkapod a benne lévő relikviákat. Az értékesebb ládikákban magasabb szintű relikviák találhatóak!
Van ám! Nézzük is sorban
Tekercsek:
- Title scroll
Különféle küldetések teljesítése után ‘névadó tekercseket’ kaphatunk. Ezen tekercsekkel egy plusz nevet adhatunk a Legendás tárgyunknak pl. Ork slayer. Persze nem a név az igazi lényeg, hanem hogy ennek következtében megváltozik a fegyver sebzése.
Egyes esetekben csak egy adott lény ellen kapsz sebzés bónuszt pl. orkok v. pókok, stb, míg más esetben megváltozik a fegyver sebzésének típusa pl. westernesse, v. ancient dwarf, stb. Hogy ezek közül melyiket választod, csak azon múlik hogy milyen tekercset alkalmazol. Egy időben azonban csak egy féle tekercs hatása alkalmazható!
- Scroll of Lesser Renewal
Ezzel a tekercsel bármikor resetelheted az elköltött legacy pontokat, és újra oszthatod őket. Azonban csak maximum 60-as szintű legendás tárgy esetén alkalmazható!
- Scroll of Renewal
Ez előző tekercs erősebb változata, ami már 60-as tárgy szint felett is használható.
- Scroll of Lesser Empowerment
Ez egy igen hasznos tekercs, ugyanis ezzel tudod fejleszteni egy legacy szintjét (Tier)! Azonban csak 60-as tárgy szintig használható! Skirmish Mark-ért cserébe váltható ki a skirmish táborban.
- Scroll of Empowerment
Az előző tekercs erősebb változata, ami már 60-as szint felett is használható! Szintén Skirmish Mark-ért cserébe váltható ki.
- Legacy Exchange Scroll
Ezzel a tekercsel lecserélheted a Legendás tárgyadon lévő egyik legacy-t. Hogy melyik legacy-t, és mire tudod cserélni, azt a tekercs szabja meg, tehát nem szabadon választható!
Kategóriák:
A Legendás tárgyaknak 3 féle kategóriája van:
Minél régebbi egy Legendás tárgy, annál erősebb tulajdonságokkal rendelkezik, pl. egy ‘First age’ fegyvernek nagyobb az alap sebzése mint egy ‘Third age’-é, cserébe viszont nehezebb is hozzájutni, magasabb a szint követelményük, és 30-as tárgy szint felett több xp kell a fejlesztésükhöz!
Tárgy lebontás (deconstruct):
Fentebb esett már szó a legendás tárgyak ‘lebontásáról’ (deconstruct), amit a Relic-Master NPC-nél végezhetünk el. Ennek folyamán a felajánlott Legendás tárgy megsemmisül, cserébe viszont különféle dolgokhoz juthatunk.
Egy alap, még nem fejlesztett tárgy esetén 1db első szintű relikviát kapunk, plusz ritkán ugyan, de kaphatunk még ‘Legendary Shard’ és/vagy ‘Scroll of Lesser Renewal’ tárgyakat is.
Ha viszont olyan tárgyat ajánlunk fel, amit már fejlesztettünk, akkor jóval nagyobb lesz a jutalom. Minél fejlettebb a tárgy, annál több és magasabb szintű relikviákat kapunk. Emellett kapunk egy XP rúnát, aminek pont értéke 20-75%-a a lebontott tárgy által ‘gyűjtött’ összpontnak. Valamint jó eséllyel kaphatunk ‘Legendary Shard’ és ‘Scroll of Lesser Renewal’ tárgyakat is!
Legendás tárgyak készítése (Craft Legendary items):
Fentebb már erről is esett szó, hogy a játékban van rá lehetőség hogy saját magunk készítsünk Legendás tárgyakat. Ehhez először csatlakoznunk kell a megfelelő Crafting Guild-hoz. Itt ha sikerül elérnünk a legmagasabb szintet, akkor megvásárolhatjuk az általunk elkészíthető Legendás Tárgy(ak) receptjét.
Ezek után már csak a recept által előírt alapanyagokat kell összegyűjtenünk, és el is készíthetjük első saját Legendás Tárgyunkat. Az elkészítést követően felugrik egy kis ablak, amiben egyedi nevet adhatunk a tárgyunknak! Ha ezzel is megvagyunk, már csak azonosíttatni kell és használatba is vehetjük!
Jelenleg két kategóriába tartozó tárgyat készíthetünk:
Tulajdonságok és minden egyéb dolog terén (legacy-k, relikviák, szintek, stb.) ezekre a tárgyakra is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a talált társaikra.
Legendás tárgyak készítésére a következő szakmák képesek: Jeweller, Metalsmith, Scholar, Tailor, Weaponsmith, Woodworker.