J.R.R. Tolkien Gyűrűk Ura című irodalmi műve a legolvasottabb volt a XX. században. Az elképesztő történet a jó és rossz küzdelméről közismert minden műfaj olvasói számára, és reményt kelt bárkiben aki már szemben állt a legelképesztőbb elentétekkel. Nem csak a fantasy ezen ezköze köré írt történet, hanem a kidolgozott világ is hozzásegítette a könyvet a sikerhez. A Gyűrűk Urában, Tolkien számos eseményre utal, mely nincs teljes részletességgel leírva; például Gandalf Szarumánnal való harca Széltetőn, ennek ellenére a játék fejlesztői és azok kreativitása helyt állt.

Ebben az élő, lélegző világban játszódik a LotRO, melyben a küldetéseink és feladataink két részre bonthatók. Az első a világ mindennapi életéhez kapcsolódik: szövetségesekre, barátokra tehetünk szert azzal, hogy segítünk a földet lakó közösségek ügyes-bajos dolgaiban. A másik része, mely Epic Storyline (epikus történetszál) nevet kapta, közeli kapcsolatban áll a Gyűrűk Ura történetével (Ezek könyvekre [book] és azokon belül fejezetekre [chapter] van bontva). Így a kettő alkot egy szabad játékot egy nyitott világban, melynek lebilincselő története van.
A történetszál lehetővé teszi, hogy hőssé válj, és segítsd a Szövetséget a Gyűrű elpusztításáért folytatott küldetésükben. A történet során találkozol az összes szereplővel, és megismerkedhetsz velük.