Angmar árnyéka – Szabadulás (folytatás)

Jó olvasást, jöjjenek a kommentek. Prológus itt, a Szabadulás első része itt. Lesz majd külön menüpont, ahová összegyűjtjük majd a már feltett részeket, addig maradnak a linkek

Szabadulás (folytatás)

A furcsa idegen segített Jarednek talpra állni, majd elhagyta a cellát. A megviselt férfi lassan követte, majd kíváncsisága felülkerekedett szabadulási vágyán.

- Ki maga? – kérdezte, mire a másik felé fordult. Szeme szigorúan villant csuklyája árnyékában, de válaszolt.

- A nevem Vándor. Egyelőre elégedj meg ennyivel. Sietnünk kell! Társammal, Amdirral azért jöttünk, hogy a foglyul ejtett félszerzeteket kiszabadítsuk. Amikor meghallottam, hogy mik a terveik veled, akkor döntöttem csak úgy, hogy téged sem hagyunk itt.

- És hol a társad? – érdeklődött Jared, miközben a cellák között sétáltak.

- A másik börtönépületben. Ott van a másik két hobbit – felelte Vándor, majd benézett az egyik cellába a rácsokon keresztül.

- Hogy érted azt, hogy a másik kettő? – értetlenkedett a kovács, de amikor utolérte az idegen és benézett a cellába megértette társa szavait. Az egyik sötét sarokban egy apró alak ült összekucorodva, fejét térdére hajtotta. Mikor megcsörrentek Vándor kezében a kulcsok felnézett, majd rémülten felkiáltott:

- Ne bántsanak. Mit akarnak egyáltalán tőlem? Csak egy egyszerű hobbit vagyok a Megyéből. Nem ártottam maguknak semmit.

- Nyugodj meg, nem akarunk bántani. Épp ellenkezőleg, meg akarunk szöktetni – lépett be az idegen a cellába. – Mi a neved?

- Bof…Boffin vagyok jó uram. Foglalkozásomat tekintve megyeőr – állt fel meglepetten az aprócska férfi. Még Vándor derekáig sem ért fel, barna kefehaja volt, ruházata tépetten lógott rajta.

- Én Vándor vagyok. Szedd össze magad, indulás!

- És mi lesz Mundoval és Celandine-nel? Ők is itt vannak – szólt elkeseredetten Boffin. – Nem hagyhatjuk őket az ellenség markában!

- Nem egyedül jöttem. Ők is biztonságban vannak, ha minden a tervek szerint halad. Elég a kérdésekből! Szorít az idő – sürgette őket Vándor és elindult az ajtó felé. Mielőtt odaért volna kicsapódott az ajtó és két bandita ugrott be rajta fegyverrel a kezében.

- Hova, hova, aranyoskáim? Ne legyetek ostobák. Már megérkezett a Lovas, nem menekülhettek el – röhögött az egyik.

Vándor villámgyorsan kivonta kardját és a cellák közé hátrált. Boffin még nem hagyta el a celláját, így a két bandita nem vette észre. Jared óvatosan hátrált a kószával együtt, amíg el nem haladtak lassan a hobbit cellája előtt. Amikor elhagyták a zárka rácsos ajtaját egy apró alak vágódott ki a helyiségből és elgáncsolta az egyik meglepett támadót. Társa megzavarodott a hirtelen jött helyzettől, oldalra kapta a fejét társa kiáltására. Ennyi pont elég volt Vándornak, előreszökkent és levágta a banditát. A másikat a hobbit tette harcképtelenné egy jól irányzott rúgással.  Az eszméletét vesztett banditát megkötözték és bevitték az egyik cellába.

- Tudtok bánni a karddal? – fordult Vándor társai felé. - Természetesen – szólt Boffin.

- Egyszer kovácsolnom kellett egyet Arcset kapitányának. Megengedte, hogy párszor megsuhintsam, de körülbelül ennyire terjed ki a tudományom – mondta Jared.

- A lényeg, hogy maradjatok higgadtak, akkor nem lesz gond. Ezek a banditák általában szedett-vedett csürheként viselkednek, nem jelenthetnek problémát – nyugtatta meg őket megmentőjük.

Jared és Boffin magukhoz vették a kardokat, a hobbitnak kezdetben furcsa volt a szokatlan hosszúságú penge, végül sikerült megbékélnie vele. Vándor a nyitott ajtóhoz lépett, kinézett rajta, majd kilépett a sötétbe. Két társa követte, közben azon töprengtek, mit hoz számukra az éjszaka.